Budó Jusztin

főlevéltárnok, 1935–1943

Nekrológja a Levéltári Közlemények 1946. évi 24. számában jelent meg.

(Levéltári Közlemények, 1946/24. 347-348)

Bánrévy György

Budó Jusztin 1884–1943.

Hatvanadik életévének betöltése előtt, közszolgálatának harmincötödik évében húnyt el 1943 október 6-án dr. Budó Jusztin, Budapest székesfőváros főlevéltárosa.

Huszonnégy éves korában, teológiai abszolutórium, középiskolai tanári oklevél és bölcsészeti doktorátus birtokában lépett a székesfőváros Levéltárának szolgálatába. Az országos levéltári kezelői vizsga után a fogalmazói szakvizsgát is letéve, megszerezte a levéltárnok legmagasabb szakképesítését. Erre nemcsak elméletben volt joggal büszke. Gyakorlatilag is, legfőbb és legnagyobb jelentőségű törekvésében, a levéltári szak és levéltárnoki kar szína vonalának és tekintélyének emelésében a szakképesítés volt mindig a legdöntőbb érve.

Levéltárnoki pályájának egyik legszilárdabb pillére imponáló latin nyelvtudása volt. Ezen az alapon megbízást is kapott a Magyar Történettudomány Kézikönyvében a magyarországi latinság megírására. Tudjuk, hogy ezt a munkát tekintette volna élete főművének. Alig egy éves levéltári működése után Bartal nagy szótárának kiegészítésére már egy füzetnyi olyan szót és kifejezést közölt és magyarázott, melyet legnagyobbrészt levéltárának iratanyagában talált (Symbolae ad supplementum Glossarii Mediae et Infimae Latinitatis Regni Hungariae). Ézt az elsőt azért nem követte több és bővebb adalék, mert nem akarta elaprózni terjedelemben és jelentőségben egyre növekvő gyűjtését. De sem az idők nem kedveztek, sem megtámadott egészségi állapota nem engedte a nagyszabású mű befejezését.

A pedantériáig rendszerető és rendszerező gondolkodásával, mely már az egyetemen választott nagyigényű diszciplínák tanulmányozása és az azokban való elmélyedés során csiszolódott éles, kérlelhetetlen kritikává, természetes belső indítéktól hajtva fordult a levéltári anyag rendjének, az iratok tömkelegében való világos tájékozódásnak problémái felé. A Nemzetközi Bibliográfiai Intézet Kölnben tartott 19284 kongresszusának programmjához kapcsolódva megismertette a levéltári szakkörökkel a tizedes osztá­lyozó rendszer alkalmazását a városi levéltárakban. Már mint levéltárnoknak, később pedig mint a székesfőváros Levéltára
vezetőjének fő célja volt az iratanyag rendjét biztosítani, továbbfejleszteni, áttekinthetőségét minél könnyebbé tenni, mert csak akkor felelhet meg a levéltár kifogástalanul a hivatásának, mely abban áll, hogy tulajdonosának jogi és történeti fegyvertára legyen. Ha az éppen szükséges iratfegyvert a levéltárnok a széles alapokra fektetett nyilvántartás hiánya miatt nem tudja biztos kézzel és időben a sok többi más közül kiragadni, bizonnyal nem tudja felhasználni és értékesíteni levéltárát a kellő és szükséges módon és mértékben. Ha más fogalmazásban is, de ez volt Budó Jusztin normatív követelése arra nézve, hogy a levéltárnok a fenti értelemben kezében tartsa levéltárát.

Amint 1935-ben a székesfőváros főlevéltárosa lett, intézmé­nyesen gondoskodott arról, hogy a levéltárrendezési és iratnyilvántartási munkálatok kellő erkölcsi és rendszeres anyagi támogatásban részesüljenek.

A Tanulmányok Budapest Múltjából című helytörténeti évkönyv szerkesztésében mindig elsősorban a levéltárnok szem­pontjait érvényesítette, amikor az egyes tanulmányok szerzőitől mindenekelőtt a levéltári források felhasználását és értékesítését követelte meg. «Kiaknázatlan forrásokra való rámutatással, közvetlen irányítással és tanácsadással különösképpen igyekezett a dolgozótársakat minél behatóbb levéltári kutatásokra ösztönözni és így az elsődleges helytörténeti forrásanyagot minél bővebb gazdagságban napvilágra hozni», állapította meg róla szerkesztő­társa, dr. Némethy Károly. (Tanulmányok X.) Főlevéltárosi működése alatt irányította a főváros középkori történetére vonatkozó kútfők gyűjtési munkálatait is. Irodalmi tevékenységének nem nagy számú, de annál kimerítőbb, adataiban és eredményeiben annál megbízhatóbb terméke főképpen a magyar főváros múltjával foglalkozik.

Különös elismerést érdemel az a fáradságot nem ismerő, céltudatos törekvése, mellyel Budó Jusztin a székesfőváros Levél* tára szervezetének kiépítésén dolgozott. Körültekintő diplomáciaval a hivatalfejlesztésnek nem kedvező időkben is meg tudta találni a módját annak, hogy fokról fokra emelje a Levéltár színvonalát. Ezzel és azáltal, hogy az illetékes körök előtt minden alkalmat megragadott a levéltárosi szak fontosságának és jelentő­ségének nemcsak hangoztatására és bizonyítására, hanem érdekében való szívós küzdelemre is, tiszteletreméltó szolgálatot tett az egyetemes magyar levéltárnoki karnak is.