Ort János

mb. igazgató, 1957–1959 és 1969–1970

Nekrológja a Levéltári Közlemények 1994. évi 1-2. számában jelent meg

(Levéltári Közlemények, 1994/1-2. 263-265.)

Szekeres József

Ort János (1914–1993)

1993. május 4-én, 79 éves korában, rutinszerű kórházi kezelés befejezése előtt, várat­lanul elhunyt dr. Ort János, aki a magyar levéltárügy 1942—1974 közötti három évtizedes történetének, szakmai körökben közismert, több levéltárban is vezető tisztségeket ellátó személyisége volt.

1914. március 15-én született Nagypáliban (Zala megye). Édesapja községi tanító volt, aki még ugyanazon évben, röviddel az első világháború kitörését követően elesett a harcvo­nalban. Ort János mint hadiárva, a kecskeméti Országos Tanítói Árvaház bentlakásos nö­vendékeként végezte középiskolai tanulmányait. 1932-től a tanítói Eötvös Alap támogatásá­val a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatója lett. 1936-ban magyar—latin szakon szerzett diplomát s ,,Irodalomesztétikái kérdések Kazinczy Ferenc korában” című értekezésével megszerezte a bölcsészeti doktorátust. Értekezését ugyanazon címmel nyom­tatásban is közreadta az Eötvös Alap támogatásával (Bp., 1936. 54 p.), mégsem e műve volt az első, mintegy háromtucatnyira tehető publikációs tevékenysége terén, mert már 1932-ben ,,Földem és virágom” címmel — az árvaház támogatásával — megjelentethette gimnazistaként írott válogatott verseit.

Az 1930-as évek szorongató értelmiségi-munkanélküliségének közepette a fiatal diplo­más kulturális munkakörben történő elhelyezkedésére nem nyílott lehetőség. Ezért 1936 októberében az Országos Társadalombiztosító Intézet (OTI) kiépülőben lévő szervezetében kisegítő munkaerői állást vállalt. Fél évtizedes biztosítói pályafutása során csupán a segéd­ellenőri besorolást érte el. Az OTI orvos-aligazgatója, a későbbi neves orvostörténész pro­fesszor, Gortvay György felfigyelt az ambiciózus fiatalemberre s személyi titkáraként maga mellé vette. E minőségében a közgazdasági egyetemen kiegészítő jellegű társadalomtudo­mányi, államigazgatási és gazdaságtudományi kollégiumokat végezhetett. 1938—1941 kö­zött, egyidejűleg saját továbbképzésével az OTI Társadalomegészségügyi Intézete és Múze­uma keretében az esti munkástagozat előadásait szervezte. E tevékenységéről a Munkaügyi Szemle 1940. évfolyamában számolt be.

1940-ben, amikor mentora az Állami Munkaközvetítő Hivatal vezetője lett, Ort János elkészítette az ifjúmunkások munkaközvetítésének tervezetét. Tevékenysége elismerése­ként 1941-ben kinevezték a Hivatal osztály vezetőjének. E munkakört nem foglalta el, mert a korábbi években folytatott munkássága során megismerkedett a levéltárakkal s kedvet kapva az ottani szakmai és tudományos tevékenység végzéséhez, azon fáradozott, hogy a törvényhatósági levéltárak egyikében nyerjen alkalmazást. E törekvése jegyében pályázato­kat nyújtott be levéltári állásokra.

1941- ben, amikor több erdélyi levéltárban üresedésben lévő állásokra pályázatokat írtak ki, a Magyar Országos Levéltár és a Nemzeti Múzeum ajánlásával benyújtott kérelme eredményt hozott számára. 1942-ben először a Szolnok-Doboka megyei Dés főlevéltárno­kává nevezték ki, majd márciusban értesítést kapott, hogy Nagyvárad városi levéltára főle­véltárnokává választották. Ez utóbbi állást foglalta el, majd 1 éves Országos és Fővárosi Levéltár-i gyakorló szolgálat alapján levéltárosi szakvizsgát tett le. Nagyváradi főlevéltárnoki tisztében számtalan mentességet biztosító igazolást állított ki a korszak zsidótörvényei alapján zsidónak minősített s üldözésben részesülő lakosok részére.

1944. őszén újból az Országos Levéltárba került, majd féléves frontszolgálat és rövid hadifogság után 1945 májusában az államtitkárrá kinevezett Gortvay professzor felkérésére a Népjóléti Hivatalban folytatta szolgálatát. 1946 májusában pályázat útján elnyerte Vas megye főlevéltárnoki tisztét, és átvette a szombathelyi megyei levéltár vezetését. E munka-

körében közreműködött a megyébe telepített központi kormányzati szervek irattárainak fel­kutatásában, családi levéltárak mentésében s a régi megyeszervezet iratainak levéltári átvé­telében. Egyidejűleg munkatársi gárdájával hozzákezdett a levéltár többszörösére duzzadt iratainak rendezéséhez és segédletekkel való ellátásához.

1951-ben, a Levéltárak Országos Központja Pest megye Levéltárának vezetőjévé ne­vezte ki, majd 1952. július 1-jétől csoportvezetői besorolásban a Budapesti 1. számú (Fővá­rosi) Levéltárba helyezték át. 1957 márciusától 1959 februárjáig a Fővárosi Levéltár meg­bízott igazgatója, 1959—1963 között igazgatóhelyettese, 1964-től 1969-ig és 1970—1974 között osztályvezetője; közben 1969—1970 között újból az intézmény megbízott igazgatója volt. 1974-ben a levéltár akkori vezetője — a régi szaklevéltárosi gárda lecserélésének hibás elgondolása jegyében — nyugállományba helyezte.

Ort János a Fővárosi Levéltárban eltöltött több mint két évtizedes működése során ki­bontakoztathatta szakmai képességeit és pozitív emberi tulajdonságait. Érdeklődése az új­kori városigazgatási iratanyag feldolgozásának irányába fordul. Munkássága tengelyébe Budapest 1873—1950 közötti forrásanyagának rendezése, alap(kiadvány) leltározása, feltá­rása és megismertetése kerül. Az 1959-ben — jelen sorok írójával együtt — közzétett Budapest főváros törvényhatósági és tanácsköztársasági szerveinek levéltára (Bp., 1959. 344 p.) című kiadványa mindmáig a legalaposabb és leginkább használt levéltári segédlet. 1965-ben látott napvilágot ,,A Fővárosi Levéltár színháztörténeti forrásai 1873—1944.” (Bp., 1965. 122 p.) című munkája. Közben a városigazgatás és ügyvitel történetére vonat­kozó kutatásokat is folytatott, melyek eredményeként elsőként tárta fel az 1918—1919. évi forradalmi időszak Budapestre vonatkozó városvezetési és városigazgatási rendelkezéseket s azok gyakorlati kihatásait.

Levéltárelméleti kutatásainak tárgyát képezte az iratok forrásértékének megállapítá­sára szolgáló alapelvek és követelmények komplexumának összegezése. E vonatkozásban folytatója és továbbvivője volt a levéltárban még az 1930-as években megkezdett iratselejte­zések elméleti és gyakorlati tanulságainak összegezéseire irányuló vizsgálatoknak. Számos ezirányú publikációjának a Levéltári Híradó és a Levéltári Szemle biztosított közfigyelmet. Több éven át vezette a Levéltárak Országos Központja módszertani kollégiuma iratselejte­zési szakbizottságát, mely egyebek mellett a korabeli selejtezési jogszabályok véleménye­zését is végezte.

Fővárosi levéltári vezetői megbízásai közül különösen az 1957—1959. évi marad emlé­kezetes egykori munkatársai körében s a levéltártörténet lapjain. Az intézményből került ki az 1956. évi Országos Levéltári Forradalmi Tanács vezetője és három tagja. Ugyancsak több munkatárssal kapcsolatban a forradalmat követő megtorlások során felvetődött az „el­lenforradalmi tevékenység” vádja. Ort János humánus és mérsékelt emberi magatartásával, hosszú és szívós tárgyalások útján elérte, hogy komolyabb megtorlásban senki sem része­sült. E nehéz hónapokban mindenkiért kiállt, mindenkit igyekezett megvédeni s bátor fel­lépésével eredményeket is felmutathatott. Nemcsak a kollégákat, hanem a hozzátartozóikat is igyekezett mentesíteni az üldöztetésektől. Sőt, több állását vesztett személyt is alkalma­zott, s ezzel nemcsak megélhetést, hanem biztonságot jelentő állást is nyújtott részükre. Az őáltala teremtett emberi légkör és kedvező munkahelyi feltételek biztosították az állásukból eltávolított s lefokozásként a levéltárba ,,száműzött” történészeknek, hogy tudományos te­vékenységüket — levéltári kötelékek közepette — zökkenőmentesen folytassák. Itt emlí­tendő az is, hogy 1955-től tagja volt a Közalkalmazottak Szakszervezete Elnöksége mellett működő levéltáros bizottságnak, amely az általános érdekvédelem mellett a szakma egé­szét érintő számos, pozitívnek értékelhető állásfoglalásával igyekezett javítani a levéltárügy elhanyagolt viszonyain. A levéltár dolgozóinak érdekvédelmét választott intézményi szak­szervezeti tisztségviselőként több ciklusban is igyekezett eredményesen ellátni.

1969—1970. évi újabb levéltárigazgatói megbízása idején tárgyalásokat kezdeménye­zett a Fővárosi Tanács elnökével a levéltár széttagoltságának megszüntetése, a bazilikái pin­ceraktározás felszámolása és az intézményi tudományos tevékenység újraindítása céljából, melyek eredményei az 1970-es évek fejlesztéseiben és publikációiban nyilvánultak meg.

Közigazgatás-történeti kutatásainak legfontosabb eredményeit a fővárosegyesítés cen­tenáriumára készült Budapest Lexikon (Bp., 1973. 1335 p.) címszavaiban tehette közzé, mint a közigazgatás és várospolitika területeinek szakszerkesztője és szerzője.

Nyugdíjba helyezését követően néhány éven át még dolgozott egyes levéltárakban és kutatási feladatokon, de egészségi állapotának romlása miatt e tevékenységének erős korlá­tozására kényszerült. Erejétől függően folytatta a főváros-igazgatás történetének kutatását, korábbi kéziratos tanulmányainak kiegészítését. Az utókor érdeklődésére számot tartható adatgyűjteményeinek jó részét még életében levéltári megőrzésre adta át.

Dolgos, munkás, előzékeny és segítőkész lényének, életének eredményei több levéltár anyagában és segédleteiben is fennmaradnak s a mindennapi munkát segítve hasznosulnak. Egykori munkatársai és tanítványai emlékét kegyelettel őrzik meg.