főlevéltárnok, 1873–1885
Erdei Henrikről a Budapesti Hírlap 1885. július 27-i számában jelent meg nekrológ.
Barta László
Erdei Henrik,
a fővárosi törvényhatóság főlevéltárossa nincs többé. Sírbaszálltával egy áldott lelkű emberrel, egy közbecsülésben állott derék tisztviselővel és jó hazafival kevesebb. Typikus alak volt, ruházatában, modorában egyaránt. Sokan láthatták azt a kis púpos hátú embert, aki talán mióta meg volt télen-nyáron mindig magyar ruhában, télen báránybőr kucsmában és olyan hegyesorru magyarszáru csizmában járt, a minőknél hegyesebb orrunkat József főherceg sem visel.
Budai származású német, család ivadéka volt, tetőtől talpig magyar érzelemtől áthatva. Modorában, társalgásában sajátos vegyüléke volt az őskedélyességű budai burger humorának és a szögedi gányó eredeti magyar észjárásának.
Erdei — akkor még Holczer — sokáig szolgált Szegeden, az ottani törvényhatóságnál, abban az időben, mikor a hivatalos címe ez volt: k. k. Freistadt Szegedin. Vala pedig ez 1857—58 körül.
E sorok írója akkor számfölötti ideiglenes népszámlálási diurnista volt, napi 36 kr. konvencionsmüncével, míg Erdei már „wirklicher protokollist“ volt. Mert hát abban az időben, mikor Bonyhádi Perczel István, a nagyhirü „Rebellenführer“ Perczel Mór tábornok testvéröcscse, Szegeden Comitatsvorstand volt, a tarhonya és a piros bor hazájában németül ment ám a hivataloskodás, még a városi magisztrátusnál is.
Holczer, a későbbi Erdei, azért keveset törődött akár Bonyhádyval, akár a német nyelv használatát diktáló rendeletekkel.
Ő magyarul iktatott, mintha a Bach-korszak ránézve nem is létezett volna, amellett olyan zsinóros magyar ruhát viselt és akkora fokossal járt, akár csak egy vérbéli szögedi tanyás gazda. A magyar nyelven való iktatást csak ellehetett valahogy tussolni. A k. k. comitatskommissaerek sőt maga a rettegett Bonyhádi is, ritkán dugták az orrukat a szegedi városházára.
Kényelmesebbnek találták a Bürgermaiszter urat (ha ugyan akkoriban urnak volt nevezhető) ad audiendum maguk elé citálni s ott mosták meg a fejét, a mint ez már a bürokráciánál szokás. Az „orrot“ a miniszter kapta s az adta tovább a helytartótanácsi elnöknek s az „orr“ vándorolt lefelé, mint a bolygó zsidó és végre leérkezett Szegedre is.
Bonyhádinak persze volt jó dolga, hogy a kapott orrot tovább adta a szegedi polgármesternek. Szeged polgármestere akkor Gamperl, a későbbi pesti főpolgármester Gyöngyössy volt. Pestről importálták mint fővárosi tanácsost. Különben magyar születésű és magyar érzelmű úriember, aki polgármestersége alatt korlátolt eszközökkel, többet tett Szeged csinosodásáért, mint bármelyik elődje. Különben áldott jólelkű ember volt. Nem vétett a légynek se.
Azt már előre tudtuk, hogy ha a polgármester hangja hallatszott, hogy akkor valami hivatalos orr érkezett meg, amely most formaszerűen továbbadódik.
Meg is kaptuk, a főjegyzőtől kezdve le a régi városháza tornyán bóbiskáló bakterig mindannyian, de legjobban kijutott Erdeinek.
— Hogyan, — ön nemcsak magyarul vezeti az iktatókönyvet, hanem még folytonosan provokálja Seiner Hochwohlgeboren (ez alatt Bonyhádit értette) haragját azzal a kuruc viseletével. Hát Rákóczyt akarja játszani?
— Tudom én azt is, tekintetes polgármester úr! (még akkor a polgármesterek nem voltak született „nagyságosok“) , ha kell hát el is fújom.
Gamperl majd hanyatt esett ettől a választól. Erdei úgy értette (mint jeles fuvolás és kedvelt magánénekes) hogy ha tetszik el is játsza, meg el is fújja a Rákóczymarsot.
Nemsokára azután bekövetkezett a Rákóczy-mars ideje is, fújhatta mindenki, amint bírta és tudta.
Bekövetkezett a pünkösdi alkotmány. A csehek összepakoltak. Bonyhádi rettenetessége is elillant Szögedéből. Jól is tette, mert már úgyis kicsi híja volt, hogy a tarhonyás bográcsot a fejébe nem nyomták.
Magyar világ lett. A német aktákat kisöpörték a cseh beamterekkel együtt. De az Erdei vezette magyar igtatókönyveket meghagyták és miután közkedveltségü ember volt, kit „jött-ment“ létére mindenki szeretett (igy hívja a szegedi benszülött a másutt született embertársát, ha mindjárt Debrecenből való is és származása de genere Huba).
Meg is mulasztották őt, akit még a szegedi hajósok dynasztája, az öreg Zsótér is szeretett, pedig 99 hajója úszott a Tiszán, ami elég ok volt arra, hogy a milliomos és a szerény városi igtató között egy kis zsebbeli különbözet legyen.
Erdei nem maradt. Visszament Budára, ahol a városnál két kézzel fogadták, míg Buda, Pest és Ó-Buda egyesítésekor egyhangúlag főlevéltárossá választották. Ez 1873 őszén volt.
Azóta becsülettel, tisztességgel viselte hivatalát és fizetéséből két nővérét tartotta, kiknek kedvéért lemondott a családi élet örömeiről.
Most ő is odakerült az élet levéltárába, a budai temetőbe.
Árnyas fái között jobb pihenője esik, mint poros aktái között, a törvényhatóság dohos levegőjű boltozatai alatt.
A levéltár kulcsait majd átveszi más. Szívünkből óhajtjuk, hogy rája szánjanak azok a jeles erények, melyek elődjét közbecsülésre méltó emberré és köztiszteletben álló tisztviselővé tették.
