A pergamentől a felhőig – kiállítás Budapest Főváros Levéltáráról

főlevéltárnok, 1944–1948

Kovács Lajos

Életéről Csík Gergely írt cikket, amely Budapest Főváros Levéltára Közleményei 1988. évi számában jelent meg
(BFL Közleményei, 1988. 349-354. o)

Csík Gergely

KOVÁCS LAJOS

ÉLETÉRÖL ÉS LEVÉLTÁRI MŰKÖDÉSÉRŐL
(1900-1971)

Kovács Lajos levéltári és tudományos tevékenysége során jelentős mér­tékben járult hozzá a főváros történetének feltárásához, a fővárosi levéltár szervezetének formálásához, s neves elődei – Toldy László, Gárdonyi Albert, Budó Jusztin – példája nyomán a magyar levéltárügy jeles képviselőjeként is tovább emelte az intézmény rangját. Főlevéltárnoki – igazgatói – tevékenysé­géhez fűződik a fővárosi történeti értékű iratanyaga második világháború, pusz­tításainak elhárítását célzó intézkedések sorozata, melyeknek köszönhetően e becses értékek a mai napig is szolgálják az egykori Pest, Buda és Óbuda, valamint az egyesítés során létrejött főváros történetének megismerését.

Kovács Lajos 1900. júl. 1-én, Budapesten született, dr. Kovács Lajos református lelkész, vallástanár és Biberauer Margit gyermekeként. Elemi iskolát a fővárosi Városmajor utcai iskolában, középiskolai tanulmányait a Lónyay utcai budapesti református főgimnáziumban végezte, s itt tette le érettségi vizsgáit – j;eles eredménnyel. 1918 szeptemberében iratkozott be a budapesti kir. magyar Pázmány Péter Tudományegyetem jog- és államtudo­mányi karára, mint ^joghallgató. Az első félévet befejezve jeles eredménnyel kollokvált. Beiratkozott a második félévre is, azonban 1919 áprilisában a böl­csészettudományi karra való átlépését kérelmezte, s a második félévet már ezen a karon fejezte be. Tanárai a kor kiemelkedő tudósai: Szentpétery Imre, Melich János, Gombocz Zoltán, Heinlein István, Domanovszky Sándor voltak. Kovács Lajos vizsgaeredményei egyetemi tanulmányai alatt végig jeles eredményüek, s mivel a középkori oklevelek olvasásában is kezdettől fogva a leg­jobbak közé tartozott, professzorai a legszebb levéltárosi jövőt jósolhatták számára.

1926-ban a bölcsészkari abszolutórium megszerzése után ókori történet­ből mint főtárgyból, oklevéltanból és középkori történetből mint melléktárgyak­ból doktori szigorlatot tett „cum laude” minősítéssel, s doktorrá avatták.1

Egyetemi tanulmányai közben is folytatta gyermekkorában megkezdett zongoratanulmányait – 1927 januárjában a zongorajáték tanítására kapott enge- délyt2 -, s a lepkék rendjével foglalkozó lepidopterológia és általában az en- tomológia területén is tovább mélyítette ismereteit – 1922-ben a Magyar Ter­mészettudományi Társulat rendes tagjává választotta.

Az egyetem elvégzése után az Országos Levéltár vizsgáló bizottsága előtt letette a levéltári kezelői szakvizsgát, ezt is kiváló eredménnyel,3 s 1927 januárjában a főváros szolgálatába lépett: a levéltár havidíjas hivatal­nokként alkalmazta Kovács Lajost. Az év novemberében Gárdonyi Albert főlevéltárnok javaslatára Kovács Lajos az ideiglenes allevéltárosi cimet megkapta,4 nem sokkal később a székesfőváros tanácsa őt az allevéltárosi állásra törvényesen megválasztotta.5

Szorgalmas levéltári munkája mellett már 1928-ban nyomtatásban jelent meg első tanulmánya: a Károlyi-grófok pesti palotájának történetét ismertető munka. Ezt követték sorban a főváros egy-egy történeti helyét, épületét is­mertető tanulmányok, a cikkeket egy újonnan meginduló folyóirat, a História közli. A főként levéltári anyag alapján készülő tanulmányokban többek között a mai Keleti Károly és Bimbó utca sarkán álló egykori budai hóhérház, a Kálvin tér 9. sz. alatti hajdani vendégfogadó és kávéház 17 34 és 1881 közötti története, a Déli pályaudvar környékén korábban elterülő temető áthelyezésé­nek ügye a vízivárosi polgári temető és a Városmajor közötti területre, vala­mint az 1695-ben létesült és az 1739-40. évi járványról pestistemetőnek neve­zett – az egykori Szt. János és Margit körút között elterülő – temető törté­nete is megjelent e folyóiratban.

E felsorolt, s majd később publikált munkákat aprólékos gondosság, precizitás jellemzi: szerzőjük minden adatot, mozzanatot értékel, s ezeket az adott témán túl is mutató kiforrott történelmi szemlélettel képes megjeleníte­ni. Kovács Lajos publikációinak értékét jelzi az is, hogy a Magyar Történel­mi Társulat 1934-ben rendes tagjává választja,6 s egy évvel később a Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesületének megalakulását előkészítő bizott­ság ellenőrnek jelöli az alakuló közgyűlésre.

A fővárosi vonatkozású tanulmányok közlését a Levéltár alapvetően el­várta munkatársaitól, a hivatali előrehaladás tekintetében is meghatározó volt azok színvonala, értéke. így a tudományos munkatársak szabad idejének je­lentős részét is a forrásanyagok tanulmányozása foglalta le. Kovács Lajos történészi érdeklődését a török hódoltság utáni városi berendezkedés kérdése foglalkoztatta, s a témakör kutatása során szabadsága alatt többször is felke­reste a bécsi levéltárakat.

1936 nyarán hivatalosan is megbízást kapott a bécsi közlevéltárakban végzendő kutatásokra az 1703. évi budai és pesti kiváltságlevelek létrejöttének és érvénybe lépésük körülményeinek tisztázására.7 E kérdéssel már addig is foglalkoztak egyesek (Schmall Lajos, Áldásy Antal, Gárdonyi Albert), de csak egyes részleteivel, s csupán a fővárosi levéltár anyagát áttekintve – Áldásy az Országos Levéltár anyagát csak kis részben használta fel -, azonban a tel­jes, tiszta kép nyerése csak az összes, e tárgyra vonatkozó anyag felkutatásá­val lett volna lehetséges. A kutatások súlypontját Kovács Lajos a Hofkammerarchiv anyagára fektette – amely az egykori bécsi kamara levéltárát tartal­mazza 1820-ig -, mivel a kutatott időszak nagy része alatt – 1686 szeptem­bere között – Buda és Pest, mint általában az egész neoacquistica terület közigazgatásilag a bécsi udvari kamara fennhatósága alatt állott (a közvetlen igazgatást a Budán székelő kamarai inspekció, majd 1690-től adminisztráció végezte, s ez a szerv volt az összekötő kapocs a városok és a bécsi kamara között). E levéltár, majd a Staatsarchiv és Kriegsarchiv e vonatkozásban sze­rényebb iratanyagának kutatása során teljes részleteiben kirajzolódtak a pri­vilégiumok kibocsátásának és megvalósításának addig pontatlanul ismert körül­ményei.

Az év során Kovács Lajos rendezte a Buda visszafoglalásának 250. évfordulóján kiállításra kerülő levéltári anyagot. Addigi levéltári munkássága során történeti kutatásai mellett behatóan foglalkozott mindazokkal a szakkér­désekkel is, amelyek a levéltár feladatkörébe tartoznak, s egyike lett azok legalaposabb ismerőinek. A „Levéltár adminisztrációja” cimü – a Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Kongresszusán felolvasott, majd a Levéltári Közleményekben megjelent – dolgozatában részletesen taglalta a korabeli mo­dern levéltári ügyintézés elveit.

Ez évben – 1936-ban – a főváros vezetői elhatározták Budapest össze­foglaló történetének jeles történészekkel történő megiratását. Kovács Lajost a harmadik kötet megírásában való közreműködésre kérték fel.8 Megbizása Buda és Óbuda történeti múltjának 1687-től 1780-ig – Buda főváros vonatko­zásában a neoacquistica területhez való tartozás korában (1687-1705), majd az autonómia elnyerésétől Mária Terézia haláláig – terjedő időszakra vonat­kozott. E nagyszabású munka meg is kezdődött, de ismeretes, hogy a 2. vi­lágháború eseményei miatt a kiadásra nem kerülhetett sor.

Az év végén meghirdetett levéltárosi állást megpályázva, Kovács Lajost a polgármester az állásra kinevezte, s a következő esztendő februárjában meg­bízást kapott a főlevéltárnok állandó helyettesítésére, annak akadályoztatása esetére.9

Buda és Óbuda történetének megírása mellett a levéltáros különösen ér­deklődött a kamarai adminisztráció idején nyilvántartásba vett budai ingatlanok és azok jogviszonyainak állapotát tükröző telekkönyvi iratanyag történeti szem­pontból való feltárása iránt is. Feltárásukkal párhuzamosan azonban, amint azok rendszere ismertebbé vált, hamarosan bebizonyosodott, hogy milyen je­lentősek az 1856 óta fennálló telekkönyvek adatainak kiegészítése és megérté­se szempontjából is, ugyanis az újabb telekkönyvek szerkesztésénél elfogadták a városi telekkönyvvezetés korából származó dokumentumokat. Az ingatlanok állagának feltüntetéséhez pedig a belsőségekre nézve teljesen átvették a váro­si telekkönyvekben található területméreteket, s igy a budai ingatlanok törté­netét a visszafoglalást követő évektől kezdve folyamatosan hiteles és. egymás­sal szerves összefüggésben álló dokumentumokban lehetett figyelemmel kisér­ni, s e kutatások eredményeképpen többek között a főváros ingatlan pereiben számíthattak perdöntőnek a feltárt telekkönyvi összefüggések. Kovács Lajos tanulmánya a kamarai adminisztráció idején szerkesztett és vezetett telek­könyvekről 1938-ban jelent meg.

A fővárosi közigazgatás székhelye 1901-ben lett az egykori Károly-lak- tanya. Ekkor jelölték ki a főváros közigazgatási iratanyagának elhelyezésére a levéltári raktár- és irodahelyiségeket. Az érvényben lévő szabályrendelet szerint a polgármesteri központi segédhivatal irattára 15 esztendeig őrizte az ügyosztályoktól beérkezett közigazgatási ügyiratokat, az ennél régebbi iratokat pedig a Levéltár vette át és kezelte.10 így az minden esztendő elején mintegy 3-400 iratcsomót volt köteles átvenni az irattártól az átvett iratanyaghoz tar­tozó segédkönyvekkel együtt. A Levéltár azonban különböző jogszabályok értel­mében ezen felül más iratanyag elhelyezéséről is köteles volt gondoskodni (anyakönyvi másodpéldányok, választási névjegyzékek, egyesületi alapszabá­lyok stb.). A harmincas évek végére nyilvánvalóvá vált, hogy a továbbiakban, tervszerű selejtezés mellett sem lesznek elegendőek az 1901-ben kijelölt he­lyiségek, raktárak.11 így 1939 után a Levéltár nem tudta átvenni a tizenöt évnél régebbi iratanyagot. A főlevéltárnok több Ízben is kérte a Levéltár he­lyiségeinek bővítését. A javaslatok során felmerült a Városháza földszinti ré­szén helyet foglaló Házinyomda, valamint a központi irattár helyére való köl­tözés gondolata – azonban e javaslatok a Városháza túlzsúfoltsága és az épületén kívül bérbevétel céljára nem kapható helyiségek miatt kivihetetlennek bizonyultak. Az 1942. szept. 4-i első, főváros ellen irányuló légitámadás után a szak- és tűzbiztonsági követelmények mellett már a légoltalmi szem­pontok is sürgőssé tették a főváros történetét képviselő iratanyag azonnali biztonságba helyezését. Hamarosan elhatározták a székesfővárosi hivatalok, intézmények és üzemek értékes levél-, terv- és irattári anyagának, továbbá muzeális értékű műkincseinek a repülőtámadásoktól való megóvása érdekében a főváros tulajdonában lévő Szent István Bazilika altemplomának óvóhely cél­jára történő átalakítását. 1943 május elején megkezdték az építkezést.

Miután az ott rövidesen letétbe kerülő fontos értékeknek a mindennapos közigazgatással kapcsolatban kellett maradniuk, szükségessé vált annak jól működő szervezettel való ellátása. A szervezet „Városháza Légoltalmi Letét­gyűjteménye” név alatt, mint levéltári külszolgálat”!943 szeptemberében jött létre. Felügy ehetővel a főlevéltár nokot, vezetésével, valamint a légoltalmi pa­rancsnoki teendők ellátásával Kovács Lajost bízta-meg a polgármester.12 Va­lamennyi ügyosztály számára kötelezővé tették, hogy összes polgármesteri ha­tározat egy példányát a Levéltár e külszolgálata, számára naponta megküldjék. A Levéltárhoz igy érkező határozati példányokat — minden egyéb iratoktól el­különítetten ^ az ügyirat iktatószáma, mint folyószám szerint kellett gyűjteni, s azokról csupán egyetlen, évente újra nyitott nyilvántartókönyvet vezetni. Ki­adás, kölcsönzés és másolás tekintetében ezen 4ratokat egyelőre nem létezők­nek kellett tekinteni, mint biztonsági tartalékpéldányt. Kovács Lajos kidolgoz­ta a letétgyüjtemény igazgatási módját.13                                                                              ~

E sürgős munkák közepette került sor áfőváros igazgatását szabályozó 1943. évi rendelkezés levéltárra vonatkozó fejezetének kidolgozására, mely­nek előkészítése jelentős részben Kovács Lajos3nevéhez fűződik. Ez a rende­let minden szempontból megfelelt a levéltári munka korszerű követelményei­nek, sőt helyenként felül is múlta a korabeli szabályozások színvonalát. Ki­mondotta, hogy az iratok szakszerű kezelését már a levéltárba kerülésük előtt meg kell oldani, hogy a levéltár feladata a várostörténetirás művelése és az eredmények közzététele, hogy a levéltár az igazgatási apparátus kérésére egyes ügyekben szakvéleményt ad, bekapcsolódik az utcaelnevezési és nyilván­tartási munkálatokba, s végül szabályozta a levéltárosi kinevezés feltételeit. Ekkor növelték a Levéltár tudományos létszámát kilenc főre, s lényegében ek­kor alakult ki az a referencia-rendszer, amelynek alapján mindössze csekély változtatásokkal a levéltárak államosításáig működött a főváros levéltára. Kü­lön referenciacsoport lett az 1873 előtti budai, pesti és óbudai iratanyag, to­vábbá az egyesítés utáni évekből átadott ügyosztályi anyag. Elkülönült – már nem tudományos szinten – az anyakönyvi másodpéldányok vezetése, az ú.n. jogbiztositó okmányok kezelése, az ügyfélfogadás, s külön a tudományos kuta­tószolgálat. Az 1943-ig érvényes szabályrendelet csupán a feladatokat és a létszámot határozta meg, az intézmény belső szervezetére, munkavégzésére előírásokat nem tartalmazott.

Ugyanebben az időben készült el Kovács Lajos tanulmánya a levéltári iratanyag selejtezéséről, amelyben a fővárosi levéltárban azelőtt harminc év­vel kezdődött selejtezési szempontokat, a munka végrehajtását ismertette, s e tapasztalatok, s további szempontok körültekintő figyelembe vételével hívta fel a figyelmet a korszerű selejtezési munkák elveire, s azok végrehajtására.

1943 decemberében a főlevéltárnok Bodó Jusztin14 elhunyta után Kovács Lajos ideiglenes megbízást kapott a Levéltár vezetésére.15 Megpályázva a meghirdetett főlevéltárosi állást, a székesfővárosi törvényhatósági bizottság közgyűlése 1944. jún. 21-én törvényesen megválasztott főlevéltárosnak jelen­tette ki.16

1944 január elején – még az építkezés alatt – megkezdődött az irat­anyagnak a bazilikái óvóhelyre történő átszállítása, és májusra biztonságba került ott a székesfőváros becses iratanyaga,17 majd az intézmények, köz­üzemek, kórházak stb. iratai, értékes berendezései és műkincsei is helyet kaptak az óvóhelyen.

Júliusban a főlevéltáros Pomázon töltötte szabadságát, majd mikor a nyaralót bombatalálat érte, visszautazott Budapestre. Novemberben kiújuló gyomorfekélye kezelésére a Bethesda kórházba vonult, s a főváros ostromát a kórház óvóhelyén vészelte át, mignem 1945. jan. 10-én a szovjet csapatok felszabadították Zuglót. Jan. 18-án már munkahelyén dolgozott, amikor pár nappal később pusztító tűzvész áldozatává lett a Városháza nagy része. A Le­véltár irodahelyiségei és raktárai is teljesen kiégtek, s velük pusztultak az anyakönyvi másodpéldányok, választási iratok és vízjogi könyvek. Elpusztultak a központi segédhivatal által kezelt ügyosztályi iratok is, ezért leállították a levéltári selejtezést az 1934. évtől datált iratok vonatkozásában, miután a hadműveleteket a Bazilika altemplomában átvészelt iratanyagból a székesfővá­ros egyes ügyeit rekonstruálni lehetett.

Az 1703. évi budai és pesti kiváltságleveleket, a legrégebbi kézírásos és egyetlen példányú tanácsülési jegyzőkönyveket, polgárkönyveket, történeti értékű kéziratokat és végrendeleteket – a Levéltár legbecsesebb iratait annak idején végül is nem a bazilikái óvóhelyen helyezték el, hanem a Nemzeti Bank és a székesfőváros polgármestere között létrejött egyezmény alapján – öt lá­dába zárva – a Nemzeti Bank veszprémi sziklapincéjében rejtették el. E biz­tonságos hely adott menedéket többek között a Szent Koronának is. A felsza­badulást követő leltárba vételnél sor került ezen iratok számbavételére is, azonban kiderült, hogy a ládák a veszprémi óvóhelyről ismeretlen helyre ke­rültek. A nyomozás során megállapították, hogy a ládák egy felső-ausztriai községben fellelhetők, s így azokat később hiánytalan tartalmukkal együtt viszszaszállitották a levéltári páncélszobába.

Kovács Lajos főlevéltárosi kinevezését, annak ellenére, hogy annak meg­erősítésére a Sztójay-kormány időszakában, tehát az ország német megszállá­sát követően került sor – s igy 1945 után lényegében érvénytelennek volt te­kinthető -, az 1943 decemberében adott megbízás alapján fenntartották.

A Levéltár munkatársainak, csakúgy mint a Városháza többi alkalma­zottjának, fő feladata a romeltakarítás lett. 1945 áprilisában a helyreállított középszárnyon ismét elfoglalhatta eredeti központját a főváros levéltára. Az elkövetkező időkben a legfontosabb teendő a korábbi városházi raktárhely is é­gek helyrehozatala után a bazilikái óvóhelyen lévő iratanyag mielőbbi vissza­szállítása lett volna, mivel az altemplomban azt nedvesedés és pusztulás fe­nyegette. Sürgetően követelte azt a racionális közigazgatás érdeke is: a levél­tári alkalmazottainak idejét és energiájának javarészét az iratok nehézkes ke­zelése (a szűk, nehezen hozzáférhető állványokon az iratokat csak roppant időveszteség árán lehetett szakszerű kiméletességgel kezelni) és szállítása emésztette fel.

Az altemplomból kikerülő iratanyag elhelyezése eredetileg biztosítottnak volt vélhető, mivel rendelkezésre álltak a régi raktár hely is égek a Központi Városháza I. és II. udvarát lezáró keresztszárny első és második emeletén. A főlevéltáros állandó sürgetése ellenére is csak 1947 februárjában – a beha­tó és műszaki kérdéseket kimeritő tárgyalások után – határoztak arról a szé­kesfőváros vezetői, hogy a levéltár visszakapja e raktárhely is égéit. Ennek ér­telmében kezdődtek meg és haladtak az újjáépítési munkálatok. Nagy teherbí­rást igénylő levéltári raktár céljait szem előtt tartva az épületszerkezetek kü­lönleges megerősítést nyertek, a munkálatok azonban hamarosan eltértek az eredetileg megállapított és Levéltárnak megígért iránytól, s végül raktárhelyi­ségek helyett hivatali munkaszobákat alakítottak ott ki, egészen eltérő rendel­tetéssel. A kérdés ezután sem oldódott meg: a folyamatos átvételek során je­lentősen megnövekedett iratanyagával a főváros történeti dokumentumainak nagy része a mai napig is a pincehelyiségekben várja méltóbb elhelyezését.

Az igy kialakult helyzetben dolgozták ki a Levéltár 3 éves tervét a fő­levéltáros vezetésével, melyben az iratanyag visszaszállítására irányuló újabb erőfeszítéseken túlmenően a tudományos-szakmai feladatok körében fő teendő­ként az 1848-as centenáriumi forráskiadvány elkészítése és megjelentetése je­lentkezett, emellett a levéltár iratanyagával és a rendezésben való részvéte­lével működött közre az országos jubileumi, valamint a Petőfi-házban rende­zett kiállításon is. A tervidőszak alatt a történeti iratanyag állandó feldolgo­zása és különösen katalógusok és mutatók készítése mellett különös gonddal dolgozták fel a levéltári iratok között lévő térképanyagot, azok szakszerű el­helyezésére, valamint olyan kimeritő szakkatalógus készítésére törekedve, amely minden helyrajzi kutatás számára biztosítja és megkönnyíti az ide vo­natkozó adatok egybevetését.

Megindult a Pest megyei városok és községek birtokában lévő – a fővá­ros történetére vonatkozó – okmányanyag feltérképezése. A Levéltár tüzetes kutatások alapján egyéni jellemzésekben foglalta össze az abszolutizmus ide­jén választott budai és pesti díszpolgárokra vonatkozó adatokat és tervezetet dolgozott ki az érdemtelenek nevének törlésére, s elkészült kimagasló törté­nelmi neveket viselő utcák névtábláinak szövege. Megkezdődött a fővárosi köz­üzemek történetére vonatkozó tervszerű anyaggyűjtés, s a Munkás mozgalmi Intézet felkérésére a munkásság történetével kapcsolatosan nyilvántartott anyag feldolgozása.

E sokszínű tervben a főlevéltáros számára a fő feladatok realizálására már nem adódott lehetőség: 1948-ban a levéltár személyi állományának csak­nem teljes cseréjét követően nyugdíjazták. Az új igazgató Hajdú Henrik, volt fővárosi könyvtárigazgató lett.

Kovács Lajos a Természettudományi Múzeumban helyezkedett el, s az entomológiai kutatásokra, s az eredmények közzétételére szentelte alkotóere­jét. Onnan osztályvezetőként vonult nyugdíjba, hatalmas kincset hagyva a ter­mészettudományra is. 1971-ben bekövetkezett haláláig aktivan munkálkodva gyarapította életművét.

JEGYZETEK

  1. 2087/1925-26. Pázmány P.TE.BTK.
  2. 96 533/1926-III.a. Vallás és Közokt. Min.
  3. 1248/1926. Országos Levéltár
  4. 171 546/1927-1. Pm,
  5. 182 907/1927-1. Pm.
  6. 29/1934 Magyar Tőrt. Társulat
  7. 5069/1936-1.Pm.
  8. 264 832/1936-XIV.Pm.
  9. 20 800/1936-1. Pm.
  10. 710/1901. 31.§.
  11. A levéltári helyiségek számbavétele:
  12. „Iroda.- Beosztása nem megfelelő, mert az ott tartózkodó felek akadályozzák az egyéb, kifejezetten levéltári szakmunka végzését, ami abszolút nyugalmat igényel. Szükséges tehát, hogy 2-2 tisztviselő számára külön helyiség álljon rendelke­zésre. A segédkönyvek elhelyezése érdekében már jelenleg is több beállványoz­ható helyre van szükség, mert újabb évjáratokat kell átvenni.
  13. Kutató: Zsúfolt, félemeleti, csak felülről és rossz, kényelmetlen csigalépcsőn megkö­zelíthető hely. Tűzveszély esetén a menekülés is nehéz. Azonkívül homályos, nehezen szellőztethető és berendezni sem lehet úgy, hogy a kutatók munkájukat egymás zavarása nélkül végezhessék. Szükség van legalább 60 m2-re.
  14. Előszoba állványokkal: A félemeleti elhelyezésből adódó célszerütlenség és veszedelem ezekre is fennáll.
  15. Előszoba az alapszabályok, törvény- és rendelettárak, fővárosi közlöny és köz­gyűlési jegyzőkönyvek elhelyezésére szolgáló szekrényekkel: 7 db szekrény, amelyek már megteltek, további szekrény elhelyezésére azonban már nincs hely. Anyakönyvi szoba: Már csak 1-2 évfolyam anyakönyv fér el benne.
  16. Könyvtár szoba: Több szekrény nem helyezhető el benne, pedig már teljesen megtel­tek, sőt a könyvek egy részét az iratok állványára kellett áthelyezni. Szüksé­ges 50 m2 .
  17. Páncélszoba: egyelőre elegendő
  18. Választói jegyzékek és iratok szobája: Teljesen zsúfolt, az iratok egy része a földön hever. Az újabb törvények ide vonatkozó intézkedéseire való tekintettel már je­lenleg 40 m2 kellene legalább
  19. Raktár: nem elegendő már most sem újabb évjáratú iratanyag átvételére még selejte­zés mellett sem. 200 m2 alapterület azonnal szükséges. Berendezve 1020 fm. 4 soros iratállványokkal, az ablakokban mintegy 60 fm iratállvány van, azon­kívül 22 dolgozópult, amelyek a segédkönyvek elhelyezésére is szolgálnak.” Kovács Lajos kézirásos feljegyzése, 1942.
  20. 14 457/1943-1. Pm.
  21. 19 419/43-1. 43. dec. 14.
  22. A Városháza Légoltalmi Letétgyüjteményének, mint a levéltár külszolgálatának igazga­tási rendje.
  23. A Városháza Légoltalmi Letétgyüjteményének hivatalos ideje a székesfővárosi köz­igazgatási hivatalokra nézve mindenkor megállapitott hivatalos idővel azonos.
  24. Az azonnali intézkedést kivánó esetekben az eljáró székes fővár ősi alkalmazottak az érdekelt hivatal által letétbe helyezett anyagot igénybe vehetik.
  25. A letét helyiségeibe csak előzetes engedéllyel lehet belépni. A belépési engedélye­ket a Városháza Légoltalmi Letétgyüjteménye vezetője állítja ki, aki az igazolványok használatára jogosultak neveit a székesfőváros főlevéltárosának bejelenti.
  26. A helyiségbe belépő személy az altemplom ügyeletes szolgálatot teljesítő tisztvise­lőnél a belépési engedélyt felmutatja és arcképes igazolvánnyal személyazonosságát iga­zolja. A szolgálatot teljesítő tisztviselő az erre a célra rendszeresített látogatási nap­lóba bevezeti a belépő személy nevét, hivatali állását, hivatali beosztási helyét, annak a helyiségnek a megjelölését, amelybe belépni kíván és a látogatás célját. Kilépéskor a szolgálatot teljesítő tisztviselőnél újból jelentkeznie kell, aki a látogatási naplóba a ki­lépés időpontját is bevezeti. A bejegyzett adatok helyességét mind az ügyeletes tisztvi­selő, mint a látogató aláírásával igazolja.
  27. Minden letéteményező hivatal saját maga is felelős a részére kijelölt helyiségben őrzött anyagért. Ezért a tárolóhely is égőket zárva kell tartani.
  28. Minden tárolóhelyiség zárjához két kulcs készült. Ezek közül az egyiket az érde­kelt letéteményező hivatal őrzi, a másikat az altemplom hivatali szobájában kulcsszek­rényben elzárva kell tartani. A kulcsszekrényhez három kulcs szolgál, amelyeket a lég­oltalmi parancsnok, a parancsnok helyettese és a hivatalos szolgálatot ellátó tisztviselő (hivatalos időn túl az őr) tart magánál.
  29. A hivatalos idő alatt a szolgálatot egy tisztviselő és egy altiszt látja el. A hivata los szolgálatot ellátó tisztviselő a látogatók ellenőrzésén kívül arra is kételes ügyelni, hogy az altemplomban az ügyrendi és légoltalmi szabályokat mindenki pontosan betartsa. Minden tudomására jutó szabálytalanságot igyekeznie kell a maga hatáskörében azonnal megszüntetni, azonkivül haladéktalanul jelentést kell tennie a tapasztalt rendellenessé­gekről és az intézkedést kivánó egyéb körülményekről a polgármesteri I. (elnöki) ügy­osztály útján hozzám, illetőleg a légoltalmi parancsnoknak, vagy helyettesének.
  30. Az egyes tárolóhelyiségekben iratokat, terveket, könyveket csak olyan mértékben szabad kint tartani, hogy szükség esetén valamennyit azonnal a helyére lehessen tenni. Távozás előtt a használt anyagot helyretenni, az irodai bútorokat pedig olyan állapotba kell helyezni, hogy a tüzőrség bármikor szabadon közlekedhessék. Hulladékot, papírda­rabokat és egyéb gyúlékony anyagokat elszórni szigorúan tilos. A helyiségek rendjéért és tisztaságáért az ügyeletes tisztviselő felelős.
  31. A helyiségek tűzbiztonsága érdekében dohányozni fegy*” ni felelősség terhe alatt csak a tűzoltóság által kijelölt és zsinórral elkülönitett helyen, valamint az altemplom hivatali szobájában szabad. Aki más helyiségben dohányzik, vagy nyilt lángot használ, azt az altemplomból azonnal el kell távolitani, E rendelkezésem megszegése fegyelmi vétség.
  32. Az altemplomban felszerelt távbeszélő-állomás rendeltetése az, hogy a hivatalos ügyek lebonyolítását gyorsítsa és hogy riasztás esetén légoltalmi célokat szolgáljon. Eh­hez képest a távbeszélőt magánbeszélgetések céljára igénybe venni nem szabad.
  33. Takintettel a letét óvó jellegére és az érdekelt hivatalok hivatali helyiségeinek tá­volabbi fekvésére, a letétbe helyezett irat- és egyéb anyagokból kölcsönözni, szerelni, betekintésre igényelni mindenkor a székesfőváros főlevéltárosánál tett előző napi beje­lentések alapján szabad.
  34. A 11. pont értelmében tett bejelentések alapján a székesfőváros főlevéltárosa el­sősorban a szőkesfőváros köz igazgatásának mindennapi igényeit biztosítja, magánfelek­nek felvilágosításra és tudományos kutatásra irányuló igényeit csak a hivatalos igények kielégítése után teljesiti. Szükség esetén a székesfőváros főlevéltárosa a tudományos kutatást teljesen beszüntetheti.
  35. Az ügyeletes tisztviselőnek a hivatalos órák lejártakor történő távozása előtt meg kell győződnie arról, hogy az altemplom helyiségeit mindenki elhagyta-e. A szolgálatot teljesítő tisztviselő csak akkor hagyhatja el a letét helyiségét, ha annak valamennyi tűz­biztos ajtaját lezárta és a kulcsokat a tárolt anyag biztonságára ügyelő Őrnek átadta.
  36. A szolgálatot teljesítő tisztviselő távozása után a felmerülő teendőket a kirendelt őr tartozik ellátni. A hivatalos órákon kívül a letét helyiségeibe a belépés általában ti­los. Ha azonban rendkívüli sürgős közérdekű ügyekben kell a letét helyiségeibe belépni, a belépő személyek látogatási jegyüket és személyazonossági igazolványukat az Őrnek kötelesek felmutatni és a hivatali szobában felnyitva tartandó látogatási naplónak a 4. pontban körülirt adatait maguk tartoznak kiállítani.
  37. Az őr csak felváltás esetén hagyhatja el helyét. Feladatkörében részleges szabá­lyait külön utasításban állapítom meg.
  38. Dr. Budó Jusztin (1884-1943): 1908. jún. 11-én lépett a főváros szolgálatába. 1915 vé­gén levéltárossá, 1935-ben a szfőv. főlevéltárnokává választották. Tanulmányai a His­tóriában, a Tanulmányok Budapest múltjából számaiban, a Századokban, az Uj Buda­pestben, a Független Budapestben, a Fővárosi Hírlapban jelennek meg. 1935-től a Ta­nulmányok Budapest Múltjából szerkesztője.
  39. Tanulmánysorozata jelent meg Bp. főpolgármestereiről, polgármestereiről, alpolgármes­tereiről. Irányította a Bp. történetére vonatkozó középkori kútfők gyűjtési munkáit. Szerkesztője a Bp. Történetének Okleveles Emlékei c. kiadványsorozatnak
  40. 19 27 6/194 3-1.Pm.
  41. 21/1944 kgy.
  42. Az altemplom helyiségeit, és az elhelyezendő iratanyag tárolására szolgáló polcrend­szert az 1769/1943-1. Pm. rendelet kiadása után a légoltalmi építkezéseket végző és a hatósági légoltalommal kapcsolatos műszaki feladatokat is ellátó XIII, ügyosztály fel­ügyeletével készítették. Az iratanyag átszállítása szerződéses vállalkozókkal történt: a Városházán íratcsomókkal megrakott lovasszekerek a Bazilika oldalbejáratához hajtottak: itt az iratokat átrakodták az ú.n. „szekér”-re (az alkotmány Pál István levéltári altiszt ácsolta össze), s azt kézi erővel fékezve a kiépített lejtőn – ennek megmaradt része ma is látható -, az egykori „trepnin” juttatták le az altemplom szintjére. Ott aa irat­csomók lerakodása után ismét felhúzták az alkotmányt az oldalajtóhoz, újabb szállít­mányra várva. A lerakott és jelzeteit iratokat kézzel hordták a frissen ácsolt állvány­zatra, melynek anyagát sietve behozott kárpátaljai fenyők adták.

A honlap a Budapest Főváros Levéltárában látható állandó kiállítás részeként készült.

© Budapest Főváros Levéltára, 2025