Wellmann Imre

főlevéltáros, igazgató, 1953–1957

Nekrológja a Levéltári Közlemények 1995. évi 1-2. számában jelent meg.

(Levéltári Közlemények, 1995./1-2. 209-291. o)

Bélay Vilmos:

Wellmann Imre (1909-1994)

Súlyos csapás érte a magyar történettudományt és — hozzátesszük mi, levéltárosok — a magyar „levéltárügyet”. Hosszas betegség után elhunyt Wellmann Imre, tudományos éle­tünk büszkesége. Élete röviden az alábbiakban foglalható össze. 1909. március 22-én szü­letett Budapesten. Édesapja Wellmann Oszkár, a méltán európai hírű Állatorvosi Főiskola tanára, a magyar országhatárokon kívül is híres tudós volt. Mellszobra ma is díszíti az egy­kori Főiskola, ma már Állatorvostudományi Egyetem kertjét (több híres egykori pro­fesszor szobrával együtt). Wellmann Imre kivételesen szerencsés nevelést kapott. Először a mezőgazdasági tudományokban mélyedt el, majd a budapestei egyetemen Domanovszky Sándor professzor fogadta tanítványai közé. Domanovszky professzor 1928 körül alapította meg az elsősorban a XVIII. századi magyarországi mezőgazdaság történetét feltáró iskolát, amely felbecsülhetetlen értékű tanulmányokat hozott létre, kitűnő képességű tanítványokat nevelt. Ezek sorában is alighanem a legragyogóbb tehetségű Wellmann Imre. Doktori disszertációja (A gödöllői Grassalkovich-uradalom gazdálkodása. Bp., 1933.) példásan megírt munka. Erre a 24 éves ifjú által készített dolgozatra Szekfű Gyula a Magyar Törté­netben elismerő szavakkal többször is hivatkozik. A budapesti egyetem után két professzor (Domanovszky Sándor és Hajnal István) ajánlására egy évi lipcsei tanulmányút (1932—33) következett. Ezt az egyetemet a 30-as évek elején a világ legjobb egyetemei közt tartották számon. Ezután az Országos Levéltár tisztviselője lett Wellmann Imre és ott dolgozott ke­rek húsz éven át. Levéltári szolgálata második évtizedében történt az a szörnyűség, ami az ő tudományos pályáját is súlyosan megzavarta: Budapest két hónapig tartó ostroma, az Or­szágos Levéltárban őrzött iratanyag csaknem felének pusztulása, és mindaz, ami ezzel járt. A tudományos elmélyedés helyett az iratanyag mentése, költöztetése, a pusztulás számba­vétele évekre visszavetette Wellmannt is, mint kollégáit is abban, hogy tudományos tervei megvalósításával foglalkozhasson. E húsz év alatt, amit az Országos Levéltárban töltött, volt — többek közt — főigazgatói titkár, feudális kori levéltárak (magyar kir. kancellária, erdélyi kir. kancellária) referense, és osztály vezető (1949—1952 közt). Meg kell emlékez­nünk arról is, hogy a hivatali munka mellett volt ideje a tudományt is művelni. 1938— 1942 közt társszerkesztője volt a Magyar Történelmi Társulat folyóiratának, a Századok­nak. Hajnal István és Domanovszky Sándor mellett ő volt a legfiatalabb, neki kellett vé­gezni a szerkesztőségi munka oroszlánrészét. 28 éves korában volt professzora, Doma- novszky Sándor megbízta a készülő Magyar Művelődéstörténet egyik kötetének szerkesz­tői munkájával. („Barokk és felvilágosodás” a kötet címe, és a sorozat 4. köteteként jelent meg 1941-ben.) Mindenki természetesnek tartotta 1938 körül, hogy ha Domanovszky Sán­dor — aki ekkor már 61 éves volt — nyugalomba vonul, Wellmann lesz az utódja. Nem így történt, a szépen induló karriere megszakadt. 1946-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. (E sorok írója is jelen lehetett székfoglalóján, 1946 december havában.) Utána már nyilvánvalóvá lett, hogy az „új időkben” olyan tudósnak, mint Well- mann be kell érnie a szerényebb állással. Hiszen nemcsak hogy a régi értelmiségből szár­mazik, de ráadásul „osztályidegen” is, mert édesapja saját keresetéből egy közepes nagy­ságú birtokot vásárolt Somogy megyében. Immár szó sincs egyetemi tanárságról. 1952-ben a Fővárosi Levéltár igazgatója lett. Négy év múlva leváltották, mert 1956 őszén elvállalta a „Levéltári Forradalmi Tanács” elnöki tisztét. Beosztották a Pest Megyei Levéltárba főle- véltámoki besorolással. Neki, aki a magyar mezőgazdaság történetének, a XVIII. századi parasztság életének világviszonylatban is élenjáró tudósa volt, végeznie kellett a levéltáros mindennapi robot-munkáját, selejtezéseket ellenőrizni, községi iratanyag beszállítá­sát adminisztrálni stb. „Aequam memento rebus in arduis servare mentem” — meg kell őrizni a súlyos dolgok közt is a szellem méltányosságát, talán így fordíthatjuk le Horatius intelmét. Nos, Wellmann ennek mindenképp megfelelt. Zokszó nélkül végezte a nem az ő formátumára szabott munkát is.

Ahogyan a diktatúrából „puha diktatúra” lett, Wellmann Imre megint nagyobb lehető­séget kapott a tudományos munkára és a tudományszervezésre. 1962-ben a Mezőgazdasági Múzeumban megalakult agrártörténeti kutatócsoportnak lett a vezetője. 1965-től — nyug­díjba vonulásáig — a Mezőgazdasági Múzeum főigazgató-helyettese volt.

Életéből 28 évet töltött levéltárban, a magyar levéltárügy nagy szerencséjére. Életének legalkotóbb, legtermékenyebb éveit töltötte ott: 24 éves korától 53 éves koráig. Utána is még alkotó évek következtek.

Meg kell jegyeznünk, hogy akadémikusságától — amelyet említettünk — 1949-ben minden indokolás nélkül megfosztották. Még csak kandidátus sem lehetett. 1982-ben — 73 éves korában — azután visszakapta akadémikusi levelező tagságát, majd 1991-ben 82 éve­sen a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja lett.

íme, egy magyar tudós pályája a XX. században!

Doktori disszertációja — „A gödöllői Grassalkovich uradalom gazdálkodása” — fi­gyelmét a XVIII. századi parasztság élete felé fordította. Szinte valamennyi munkája ezzel a kérdéskörrel foglalkozik. Mellőzzük a pontos bibliográfiai adatokat, csak felsorolunk né­hányat a fontosabb írásai közül: Néprajz és gazdaságtörténet; Agrártörténetírásunk felada­tai; A Rákóczi szabadságharcra vonatkozó iratok a Budapesti 1. sz. Állami Levéltárban; Parasztmozgalmak a XVIII. században (Hadrovics Lászlóval közösen); A parasztság hely­zete az 1767. évi úrbérrendezés előtt; Pest megye parasztsága és az úrbérrendezés; Tessedik Sámuel; A „jóságos” királynő (Mária Terézia); Bél Mátyás és a magyar tudós társaság; A magyar mezőgazdaság a XVIII. században; Magyarország története tíz kötetben. 4/1—2. kötetben (1989) Wellmann Imre a népesség alakulásáról és a mezőgazdasággal kapcsolatos fejezeteket írta. A felsoroltakon kívül számos népszerűsítő cikket írt a História című folyó­iratban is.

Alig van történészünk, akinek egész munkássága oly szorosan kapcsolódott volna a le­véltári anyaghoz, mint Wellmann Imréé. Méltán büszkék lehetünk arra, hogy ez a kiváló tudós alkotó életének csaknem harminc évét levéltári szolgálatban (Országos Levéltár, Bu­dapest Főváros Levéltára, Pest Megyei Levéltár) töltötte.

Kegyelettel gondolunk rá és emlékét megőrizzük.