A pergamentől a felhőig – kiállítás Budapest Főváros Levéltáráról

A Magyar Úttörők Szövetsége MSZMP Budapesti Bizottságának gyerektáborozással kapcsolatos iratai

Az 1946-ban alapított Magyar Úttörők Szövetségét 1948-ban egyesítették a cserkészmozgalommal, és vette át annak szerepét. Ettől kezdve kötelezővé vált úttörőcsapatok kialakítása az általános iskolákban. A szocialista időszakban ez a mozgalom volt hivatott a kiskorú fiatalok körében végzett kommunista ideológia terjesztéséért az iskolai intézményeken kívül. Az úttörő munka sokoldalúságát mutatja, hogy a gyerekek dolgoztak az úttörőpostán, úttörővasúton, felvonultak rendezvényeken és írtak ifjúsági folyóiratokba is. Ezen kívül az egyik legkiemelkedőbb tevékenysége a mozgalomnak az úttörőtábor volt. A táborok fő feladata ugyan a politikai nevelés volt, mindemellett viszont jelentősen hozzájárult a közösségépítéshez, valamint sok gyermek számára nyújtott nyaralási lehetőséget.

Magyar Úttörők Szövetsége MSZMP Budapesti Bizottságának apparátusi iratai

HU BFL XXXV.38.b 4.őe. Gárdista táborozás Kisinócon, 1958. január 5–9.

HU BFL XXXV.38.b 66.őe. Táborozásra felkészítő füzet. (1960.)

HU BFL XXXV.38.b 76.őe. Táborozási programok táblázata. (1961.)

A dokumentumokat válogatta: Kalamár-Papp Rita és Hegedűs Zsófia Nóra főlevéltárosok

térkép
HU BFL XXXV.38.b 4.őe. Gárdista táborozás Kisinócon, 1958. január 5–9. (pdf)
füzet
HU BFL XXXV.38.b 66.őe. Táborozásra felkészítő füzet, 1960 (pdf)
táblázat
HU BFL XXXV.38.b 76.őe. Táborozási programok táblázata, 1961. (kattintásra nagy méretben olvasható)

A honlap a Budapest Főváros Levéltárában látható állandó kiállítás részeként készült.

© Budapest Főváros Levéltára, 2025